Siker
13 évet vártunk rá: Fejes Dániel világbajnok lett az olimpiai számban
Hatalmas magyar siker született a poznani kajak-kenu világbajnokságon: Fejes Dániel elképesztő hajrával törte meg a több mint egy évtizedes magyar várakozást.
2026.08.28 20:53ma.huTizenhárom év után ismét magyar versenyző tiszteletére csendült fel a Himnusz a férfi C–1 1000 méteres világbajnoki döntőt követően. Fejes Dániel világbajnoki címet szerzett az olimpiai versenyszámban, ráadásul egészen drámai körülmények között.
A 26 éves magyar kenus a döntőben sokáig a harmadik-negyedik hely környékén haladt, miközben az orosz Zahar Petrov jelentős előnyt épített ki. Fejes azonban az utolsó szakaszon óriási hajrába kezdett, és sorra dolgozta le hátrányát.
A célba érkezés után még várni kellett az eredményre, olyan szoros volt a befutó. Végül kiderült: Fejes Dániel és a cseh olimpiai bajnok Martin Fuksa ezredmásodpercre azonos, 4:07.44-es idővel ért célba, így holtversenyben mindketten világbajnokok lettek. Petrov mindössze két századmásodperccel maradt le mögöttük.
A magyar siker történelmi jelentőségű: legutóbb 2013-ban Vajda Attila nyerte meg a férfi C–1 1000 méteres világbajnoki döntőt. Előtte olyan magyar klasszisok szereztek vb-címet ebben a számban, mint Parti János, Wichmann Tamás és Pulai Imre.
Fejes számára ráadásul nem ismeretlen a világbajnoki dobogó teteje: 2025-ben a magyar C–4 500 méteres egység tagjaként már világbajnok lett. Most azonban egyéniben, az olimpiai klasszikus számban ért fel a csúcsra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


