Sport
Időfutam ob - Elhunyt az edzésbalesetet szenvedett kerékpáros
Bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött.
2024.07.06 23:33MTIElhunyt Antal Attila, aki másfél hete az országúti kerékpárosok bocskaikerti időfutam országos bajnokságon szenvedett súlyos edzésbalesetet - számolt be szombat este a magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldala.
Az 50 év felettiek korosztályába tartozó masters kerékpáros bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. A kerékpáros elveszítette az eszméletét, leállt a légzése, mentőhelikopter szállt le a rajthelyszín mellé és megkezdték az újraélesztését. Bő fél óra elteltével stabil, de súlyos állapotban, feltehetően tüdő- és koponyasérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba.
Négy nappal később, a pannonhalmi mezőnyverseny ob rajtja előtt a bringások A betűt formáltak, kifejezve támogatásukat és mielőbbi gyógyulást kívánva a sérültnek.
"Mindannyian, az egész kerékpáros közösség reménykedett a felépülésben, sajnos azonban bekövetkezett a legrosszabb. Az utánpótlás-, az elit és a masters versenyzők, valamint az MKSZ minden tagja nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak" - áll a bejegyzésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06