Időjárás

Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar

A leszakadt vezetékeket feszültség alattinak kell tekinteni, azok érintése szigorúan tilos és életveszélyes!

2025.07.07 20:58MTI

Áramszünetet okozott az országon átvonuló vihar a többi között Baranya, Fejér, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye több településén is - tudatta az E.ON a Facebook-oldalán hétfőn, az MVM pedig arról tájékoztatott, hogy eddig 150 ezer ügyfelük maradt áram nélkül.

Az E.ON tájékoztatása szerint az ügyfélszolgálatuk emelt létszámmal működik, folyamatosan fogadja a bejelentéseket, de azok nagy száma miatt hosszabb várakozási időre kell számítani.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nagyobb kiterjedésű, több utcát vagy résztelepülést érintő üzemszüneteket munkatársaik központilag látják, ezek bejelentése nem szükséges.
A viharos időjárás okozta hibák javítása folyamatosan zajlik, az E.ON megerősített készenléttel dolgozik annak érdekében, hogy mindenhol a lehető leghamarabb helyreállítsa az áramszolgáltatást.

Súlyos viharkárok felszámolásán dolgoznak nagy erővel az MVM szakemberei is. A leszakadt vezetékeket feszültség alattinak kell tekinteni, azok érintése szigorúan tilos és életveszélyes! - figyelmeztettek.

Az MVM közlése szerint az országban számos helyen az óránkénti 100 kilométeresnél erősebb, orkán erejű szél, a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék és a helyenkénti jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő.

Ez az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek - ismertették.

Ugyanakkor a vihar még nem múlt el, a HungaroMet a legmagasabb, piros risztást adott ki 4 alföldi vármegyére is - írták.

Közölték: a vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelük maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaik azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.