Labdarúgás

FIFA női világranglista - A spanyolok az élen, egy helyet javítottak a magyarok

A magyar csapat a 41. helyen áll.

2023.12.16 00:30MTI

A világbajnok spanyol válogatott vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb női világranglistáját, amelyen a magyar csapat egyet előrelépve a 41. helyen áll.

Augusztus végén még a vb-harmadik svédek vezették a rangsort a spanyolok előtt. Az amerikai együttes - amely a nyár végén 2017 júniusa óta először vesztette el ranglistavezető pozícióját, és a harmadik helyre csúszott vissza -, most feljött a második pozícióba, míg jelenleg a franciák a harmadikok.

A magyar csapat a 41. helyen áll, és a Nemzetek Ligája osztályozójában a rangsorban 18. belga együttessel találkozik majd az A divízióba jutásért. A párharc két mérkőzését február végén rendezik.

A spanyol válogatott a negyedik, amelyik az élre tudott kerülni, korábban az Egyesült Államok és Svédország mellett még Németország válogatottjának sikerült vezetnie a rangsort.

A 2003-tól létezői női világranglistát évente általában négyszer teszik közzé.

A FIFA közleménye kiemeli, hogy az elmúlt közel négy hónapban 419 válogatott mérkőzést rendeztek világszerte, ami rekordnak számít ekkora időszakot tekitve. A listán jelenleg 192 csapat szerepel.

A következő rangos márciusban jön majd ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.