Gyász
Elhunyt Moises Fuentes, korábbi világbajnok bokszoló
"Egy igazi harcos volt, aki az utolsó leheletéig küzdött."
2022.11.25 11:27MTIElhunyt Moises Fuentes volt világbajnok bokszoló, akit egy tavaly októberi mérkőzésen kiütött David Cuellar, majd ennek következtében kómába esett.
Mauricio Sulaimán, a Boksz Világtanács (WBC) elnöke csütörtökön Twitter-bejegyzésében megerősítette, hogy a 37 éves mexikói ökölvívó 13 hónappal a súlyos fejsérülése után elhunyt.
"Moises Fuentes már békében nyugszik. Egy igazi harcos volt, aki az utolsó leheletéig küzdött"- írta a WBC vezetője.
Fuentes három év pihenő után 2021 októberében hívta ki az azóta is veretlen, 20 éves David Cuellart, aki a nagylégsúlyú mérkőzés hatodik menetében kiütötte őt. A WBA 2011-es világbajnokát azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy súlyos agykárosodást szenvedett és meg kellett operálni. Ezt követően kómába került és az utóbbi egy évben szinte semmilyen híradás nem érkezett az állapotáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06