Labdarúgás
Története során először esett ki a román élvonalból a Dinamo Bucuresti
A Dinamót sokan Románia második legnépszerűbb csapatának tartják az ősi riválisa, a Steaua Bucuresti után.
2022.05.31 00:30MTITörténete során először esett ki a román labdarúgó élvonalból az egyik legnépszerűbb együttesnek számító Dinamo Bucuresti, amely az Universitatea Cluj csapatával szemben maradt alul az osztályozón.
Az osztályozó visszavágóját vasárnap este játszották Bukarestben, a találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget. Az első mérkőzést a kolozsvári csapat nyerte hazai pályán 2-0-ra. Ezzel biztossá vált, hogy a Dinamo 74 éves fennállása óta először fog a román másodosztályban szerepelni.
Az évek óta súlyos anyagi gondokkal küzdő nagymúltú csapatot 1948-ban alapították, 1989 előtt a román belügyminisztérium együttese volt. Története során 18 román bajnoki címet, 13 Román Kupát, 2 román Szuperkupát nyert. Nemzetközi porondon a legjobb eredményt az 1983-84-es idényben érte el, amikor elődöntőt játszott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK).
A Dinamót sokan Románia második legnépszerűbb csapatának tartják az ősi riválisa, a Steaua Bucuresti után, amely jelenleg a FCSB név alatt szerepel a román élvonalban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
- 22:51 Toroczkai jogerősen pert vesztett
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


