Irány Nagy-Britannia!
Angliába igazolnak az újpestiek
Hirtelen igen kapósak lettek az Újpest futballistái a ködös Albionban. A West Ham United és a Southampton is a Megyeri útról erősítette meg keretét.
2009.02.03 09:07nb1.huLipták Zoltán, az Újpest középső védője a tavaszi szezonban kölcsönjátékosként a Championshipben szereplő Southampton együttesében szerepel. Az Újpest és az angol klub szerződése értelmében a „Szentek” opciós joggal is rendelkeznek a védő játékjogának megvásárlására. Ebben az esetben Lipták Zoltán újabb két évig lesz a Southampton játékosa. A 24 esztendős védőre a Southampton szakmai stábja a lila-fehérek angliai túráján figyelt fel, és az ott nyújtott teljesítménye alapján határozott úgy, hogy már a mostani átigazolási időszakban számít a futballistára.
Az Újpest és a West Ham United mai megállapodása értelmében a tehetséges kapus, Kurucz Péter kölcsönjátékosként a londoni klubnál folytatja pályafutását. A 20 esztendős játékos egyelőre fél évre szerződik a Premier League-ben szereplő klubhoz, amely opciós joggal rendelkezik a játékjog megvásárlására. Amennyiben a West Ham él ezzel, további négy esztendőre szerződteti a kapust.
Mint ismeretes, Kuruczot az angliai túra során a felkészülési mérkőzéseken figyelte, majd három napig külön is tesztelte a West Ham, amely akkor úgy nyilatkozott, nyártól lehet esedékes a szerződéskötés. Az angol klub szakmai stábja számára azonban annyira meggyőző volt a játékos teljesítménye, hogy már a mostani átigazolási szezonban leigazolták őt. A Lilákat a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, Joe Böröcz képviselte a tárgyalásokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


