Sikerrel zárták a hazaiak a megmérettetést
Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: Nyolc magyar érem
A magyar válogatott várakozáson felül teljesítve nyolc éremmel, egy-egy arannyal és ezüsttel, valamint hat bronzzal zárta a Torinóban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságot.
2009.01.18 18:55MTIA legfényesebb medált a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női 3000 m-es váltó szerezte vasárnap este, míg a második helyről Knoch Viktor "gondoskodott" még szombaton, 500-on.
Knoch a legeredményesebb versenyzője volt a küldöttségnek, ugyanis a pénteken 1500-on elért harmadik, majd a szombati második helye után vasárnap 1000-en is harmadikként zárt, ráadásul az összetett pontversenyben is bronzérmes lett, ami nagy siker.
Tagja volt a szintén bronzérmes váltónak is, Darázs Péterrel, Galambos Gáborral és Béres Bencével harcolta ki a dobogós pozíciót 5000 m-en. Szombaton Huszár (500 m), majd vasárnap Heidum (1000 m) is harmadik lett.
"Bíztunk a jó szereplésben, de ilyen kiemelkedő eredményességre nem számítottunk" - árulta el az MTI-nek nyilatkozva Boda Csaba szakágvezető, aki hozzátette:
"Az Eb csak egy állomás volt a jövő évi, vancouveri olimpia felé vezető úton, úgy tűnik, jó irányba haladunk. A következő időszakban mindent az ötkarikás szereplésnek rendelünk alá."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06