Labdarúgás
EURO-2020 - Szerdán kezdődik a jegyigénylés
Egy évvel a rajt előtt, szerdán kezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egy hónapig tartó első jegyigénylési szakasza.
2019.06.11 23:30ma.huAz európai szövetség (UEFA) honlapja szerint az első körben július 12-ig igényelhetnek belépőket a drukkerek. Minden jegy sorsolás útján kerül kiosztásra, a tikettekhez jutás esélye független a jegyigénylés időpontjától. A jegyek többsége ebben az időszakban talál gazdára, majd decemberben az Eb-re kijutott csapatok szurkolói jelentkezhetnek újra, ám ekkor már csak korlátozott számú belépőkért.
A sorsolás nyertesei augusztusban vásárolhatják meg belépőiket.
Az UEFA 2014 szeptemberében, genfi kongresszusán döntött úgy, hogy Budapest az egyike azon tizenkét városnak, amely otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek. A döntés értelmében egy nyolcaddöntős és három csoportmérkőzést rendeznek a magyar fővárosban, az egykori Népstadion helyén épülő, 68 ezres Új Puskás Ferenc Stadionban. A magyar fővárosban sorra kerülő mind a négy találkozóra 30, 75 és 125 euróért lehet jegyet váltani.
A 24 válogatottat felvonultató jövő évi Eb 51 mérkőzéses sorozata június 12-én Rómában kezdődik, az elődöntőknek és a július 12-i finálénak London ad otthont. Az angol fővárosban az elődöntőkre a legolcsóbb jegyek 85 euróba kerülnek, a legjobb helyre szólók darabja pedig 595 euróba. A döntőre tovább emelkedik az ár: 95 eurótól 945 euróig kínálja az UEFA a belépőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


