Labdarúgás
A magyar válogatott Uruguayt fogadja a Puskás Aréna nyitómérkőzésén
A Puskás Aréna nyitómérkőzésén Uruguayt fogadja a magyar labdarúgó-válogatott november 15-én.
2019.06.08 01:30ma.huA magyar szövetség a honlapján közzétett pénteki hírben emlékeztetett: a dél-amerikai válogatott kétszeres világbajnok (1930, 1950) és kétszeres olimpiai aranyérmes (1924, 1928). Jelenleg a világranglista hatodik helyén áll, és olyan játékosok szerepelnek benne, mint Luis Suárez (Barcelona) vagy Edinson Cavani (Paris Saint-Germain).
A találkozó helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő, 68 ezer néző befogadására alkalmas új Puskás Aréna lesz, amely a 2020-as Európa-bajnokságon négy találkozónak ad majd otthont.
A magyar válogatott eddig háromszor, hazai pályán mindössze egyszer, 1962-ben játszott Uruguayjal. Utóbbi találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.
A magyar szövetség bejelentése szerint a Ferencváros és az MLSZ ezen a november 15-ei találkozón, a szurkolókkal közösen búcsúzik el Gera Zoltántól, aki 97 válogatott mérkőzésen 26 gólt szerzett, és tavaly, egy sérülést követően volt kénytelen abbahagyni pályafutását.
A 40 éves Gera - aki jelenleg Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját segíti a nemzeti csapatnál - július elsejétől átveszi a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését.
Mivel a feladatkör teljes embert kíván, Gera Zoltán megállapodott a magyar bajnok Ferencváros vezetőségével, hogy egyelőre távozik a zöld-fehérek szakmai stábjából. Egyidejűleg Marco Rossi mellett is folyamatosan csökkentik feladatait a szezon végéig, hogy minél hamarabb százszázalékosan az U21-es korosztályra koncentrálhasson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


