Gyász
Elbúcsúztatták Ihász Kálmánt
A Vasas SC Fáy utcai Edzőcsarnokának aulájában családtagok, barátok, sporttársak, sportvezetők búcsúztak az olimpiai bajnok labdarúgótól, Ihász Kálmántól, aki január 31-én, életének 78. évében hunyt el.
2019.03.02 16:24ma.huA klub közleménye emlékeztet rá, hogy a Vasas Sport Club, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és Budapest XIII. kerületének önkormányzata is saját halottjának tekintette Ihász Kálmánt, aki aranyérmes lett a tokiói olimpián, 27-szer szerepelt a válogatottban, Európa-bajnoki bronzérmes volt, a Vasassal négy bajnoki címet szerzett, emellett MNK-győztes, BEK-negyeddöntős, háromszoros Közép-Európa Kupa-győztes volt, s a kerület díszpolgári címmel tüntette ki.
A búcsúztató elején - az Olimpiai Himnuszt követően - Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója mondta el Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét. A MOB, az MLSZ és a XIII. kerületi önkormányzat nevében az ugyancsak olimpiai bajnok Dunai Antal búcsúzott barátjától. Felidézte Ihász Kálmán pályafutását és közös sportélményeiket. A Vasas SC nevében Hegedüs Csaba, olimpiai bajnok birkózó mondott személyes hangvételű beszédet, a játékostársakat képviselve pedig Puskás Lajos korábbi válogatott labdarúgó emlékezett az elhunytra.
A búcsúztatás zárásaként elhangzott a Himnusz, majd tisztelői a kegyelet virágaival emlékeztek Ihász Kálmánra. A labdarúgót délután helyezték örök nyugalomra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06