Kézilabda
Távozik a holland női kézilabda-válogatott sikeredzője
Helle Thomsen távozik a holland női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
2018.12.28 01:30MTIA holland szövetség (NHV) honlapjának tájékoztatása szerint a felek közös megegyezéssel úgy döntöttek: nem hosszabbítják meg a dán edző szerződését, ami a decemberi, franciaországi Európa-bajnokság után járt le.
Thomsen 2016-ban vette át a válogatottat, amely abban az évben ezüst-, idén pedig bronzérmes volt a kontinenstornán, a tavalyi világbajnokságot pedig szintén a harmadik helyen zárta.
Paul van Gestel, az NHV technikai igazgatója kijelentette, a kapitány elérte a csúcsot, de a törekvései túlmutattak a szövetség lehetőségein. Ezt Helle Thomsen is megerősítette, mondván: azért távozik posztjáról, mert túlságosan ambiciózus, még nagyobb célokat szeretett volna kitűzni és elérni.
Az edző hozzátette, büszkeséggel és elégedettséggel tekint vissza a hollandiai időszakára, hiszen a válogatottnak stabil helye van a legjobb három között a világon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


