Idegenben kezd majd a hazai gárda
Magyar-szlovák párharc várható a női kézilabda vb-n 2009-ben
A magyar női kézilabda-válogatott a szlovák csapattal vív világbajnoki selejtezőt jövő júniusban - A vasárnapi, szkopjei sorsoláson kiderült, hogy a friss Eb-nyolcadik gárda idegenben kezd.
2008.12.14 17:15MTIIdegenben kezd a a friss Eb-nyolcadik gárda, derült ki a vasárnapi, szkopjei sorsoláson.
"Ugyan a szlovákok előselejtezősök voltak, és nem vettek részt az Eb-n, de az elmúlt időszakban egyre szebb eredményeket érnek el. Több szempontból is kedvező számunkra a sorsolás. Egyrészt nem kell messze utazni, másrészt otthon lesz a visszavágó. Ugyanakkor el kell mondani, hogy több szlovák játékos szerepel a magyar bajnokságban, és klubjaikban alapembernek számítanak. A cél természetesen nem lehet más, mint a vb-re kijutás!" - mondta az MTI-nek Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.
Az első mérkőzést június 6-án vagy 7-én, a visszavágót pedig 13-án vagy 14-én rendezik. A párharc győztese vehet részt a 2009. november 29. és december 13. közötti, Sanghaj mellett sorra kerülő vb-n.
A címvédő orosz, a házigazda kínai válogatott, valamint az Eb két finalistája, Norvégia és Spanyolország nemzeti együttese már biztos vb-résztvevő.
Az európai vb-selejtezős párharcok:
Szlovákia-Magyarország
Svédország-Montenegró
Szerbia-Németország
Horvátország-Franciaország
Fehéroroszország-Románia
Macedónia-Ausztria
Portugália-Dánia
Ukrajna-Hollandia
Kapcsolódó írások:
- Női kézilabda Eb: újabb magyar vereség
- Női kézilabda Eb: KO-vereség a norvégoktól
- Gyenge játék, mégis győzelem a női kézilabda Eb-n: magyar-ukrán 26-24
- Női kézilabda Eb: folytatás a középdöntőben
- Női kézilabda Eb: vereség a románoktól
- Férfi kézilabda Eb-selejtező: Magyarország-Finnország 34-15
- Megvan a kézilabda EB-re utazó keret
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


