Öt újonc Imre csapatában
Megvan a kézilabda EB-re utazó keret
Imre Vilmos, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 16 fős keretét a december 2. és 14. közötti macedóniai Európa-bajnokságra. Öt játékos - Pastrovics Melinda, Balogh Barbara, Vincze Melinda, Bulath Anita és Sopronyi Anett - első kontinensviadalán szerepel majd.
2008.11.25 18:03MTIAz olimpiai negyedik helyezett csapat sorrendben a román, a dán és a francia együttessel mérkőzik, az első három jut az Eb középdöntőjébe. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára elmondta: az elnökség a legjobb hat közé várja a válogatottat. Az első helyezés 15 millió, a második 12 millió, a harmadik 10 millió, a negyedik 7 millió, az ötödik 5 millió, a hatodik helyezés pedig 4 millió forintot ér.
"Már a csoportból is nehéz lesz a továbbjutás, hihetetlenül erős a mezőny. Reméljük, hogy a macedón szervezők felnőnek a feladathoz, és nem lesz gond a rendezéssel" -jegyezte meg Sinka.
Az Eb-ről a két finalista kijut a jövő évi kínai vb-re, s az aranyérmes automatikusan indulhat a 2010-es norvég-dán közös rendezésű kontinensviadalon.
Imre Vilmos kiemelte, hogy a felkészülés közepén jár a csapat, és elsősorban a védőtaktikán kell még csiszolni.
Az utazók:
kapusok: Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC), Herr Orsolya (Győr), Pastrovics Melinda (DVSC-Aquaticum)
bal szélsők: Vérten Orsolya (Győr), Vincze Melinda (Dunaferr)
bal átlövők: Szűcs Gabriella (Oltchim Valcea), Bulath Anita (Podravka Koprivnica)
irányítók: Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (Budapest Bank-FTC)
jobb átlövők: Tomori Zsuzsanna (Győr), Hornyák Ágnes (Győr), Sopronyi Anett (Tajtavill-Nyíradony)
jobb szélsők: Kovacsicz Mónika (Viborg), Bódi Bernadett (Randers)
beállós: Szamoránsky Piroska (FTC), Balogh Barbara (Dunaferr)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06