Eredmény
Hamburgi tenisztorna - Fucsovics Márton búcsúzott a nyitókörben
Fucsovics Márton két játszmában kikapott az uruguayi Pablo Cuevastól kedden az 1,6 millió euró (528 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.
2018.07.24 16:11MTIA legjobb magyar játékos ismét a top 50 tagjaként, a világranglista 49. helyéről kezdte a hetet, Cuevas pedig az ATP-rangsor 74. helyezettjeként érkezett Németországba. Kettejük első találkozóján a salakspecialista ellenfél - aki mind a hat trófeáját a vörös borításon nyerte - jutott elsőként bréklabdához, de a 26 éves Fucsovics mindhárom alkalommal hárított 1:1-nél. Három gémmel később ő is elpuskázott egyet, majd rögtön elvesztette az adogatását, és a 32 esztendős uruguayi 5:3-nál fogadóként kihasználta az első szettlabdáját.
A folytatásban a magyar Davis Kupa-válogatott vezére sorozatban öt vesztett gém után nyert újra játékot, majd az ötödik bréklabdáját is elszalasztotta. A túloldalon a 2008-ban páros Roland Garros-bajnok Cuevas viszont hatékonyabb volt, 5:2-re elhúzott, majd egy újabb brékkel lezárta az egyoldalú meccset, amely 1 óra 16 percig tartott.
Eredmény az ATP honlapja alapján:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Pablo Cuevas (uruguayi)-Fucsovics Márton 6:3, 6:2
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


