Tenisz
Stuttgarti tenisztorna - Fucsovics elődöntős párosban
Fucsovics Márton párosban elődöntőbe jutott a 730 ezer euró összdíjazású (235 millió forint) stuttgarti füves pályás férfi tenisztornán.
2018.06.15 18:17MTIA magyar játékos, oldalán a hazai közönség előtt szereplő Mischa Zverevvel a Jonathan Eysseric, Lucas Pouille kettősével találkozott pénteken. Az első játszmában Fucsovicsék 4:3-as előnyéig mindenki megnyerte saját adogatását, ekkor a franciák elvesztették szervagémjüket, így 27 perc alatt szetthátrányba kerültek.
A második játszmában az utolsó gémig nem hibázott az adogató fél, ám ekkor a magyar-német duó igen, így a 38 perces szett megnyerésével egyenlített a rivális kettős.
A döntő rövidítésben jól koncentráltak Fucsovicsék, nem hibáztak pontot szerválóként, míg az ellenfél adogatását háromszor is pontszerzéssel zárták, így megnyerték az egy és negyedórás összecsapást.
Az elődöntőt szombaton rendezik, a magyar, német duó ellenfele a Robert Lindstedt, Marcin Matkowski svéd, lengyel páros lesz.
Fucsovics számára egyéniben a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, a hetedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonic búcsúztatta csütörtökön.
Eredmények (az ATP honlapja szerint):
páros, negyeddöntő:
Fucsovics Márton, Mischa Zverev (magyar, német)-Jonathan Eysseric, Lucas Pouille (francia) 6:3, 5:7, 10-4 - döntő rövidítés
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


