Olimpiai bajnokot választottak a kajak-kenusok
Storcz Botond az új szövetségi kapitány
Az MKKSZ elnöksége meghozta döntését, és titkos szavazással Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakost választotta felnőtt szövetségi kapitánynak.
2008.12.10 17:57mkksz.huAz elnökségi ülés utáni sajtótájékoztatón Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke elmondta, hogy átlagon felüli pályaművek érkeztek be, mint ismeretes négyen a felnőtt, ketten az utánpótlás kapitánynak nyújtották be pályázatukat, melyekbe a weboldalon nyilvánosan is bele lehetett tekinteni. Három pályázót – Szabó Attila, Makrai Csaba, aki mindkét posztra jelentkezett és Csathó Józsefné – jogszerűség miatt ki kellett zárni, többek között angol nyelvtudás, informatikai ismeretek és szakedzői képesítés hiánya miatt.
A két jelöltet – Bakó Zoltánt és Storcz Botondot – egy-egy órában hallgatta meg a grémium, és mint ahogy Dr. Baráth Etele is megjegyezte, mindketten alkalmasak a feladatra. Az elnökség titkos szavazással határozott, ahol szoros küzdelemben végül Storcz Botond került ki győztesen.
- Óriási megtiszteletetés számomra, hogy engem választottak kapitánynak – mondta a háromszoros olimpiai bajnok. – Alapvetően pesszimista voltam, bevallom őszintén, nem is számítottam rá. Nagy elánnal vágok neki a feladatnak, már beszéltem Angyal Zoltánnal is, akivel rövidesen leülünk egyeztetni, a következő utam pedig az edzőkhöz vezet, akikkel a lehető legrövidebb időn belül felveszem a kapcsolatot.
Angyal Zoltán hozzáfűzte, tudta, bárki lesz a befutó, a magyar kajak-kenu sport csak nyerhet, és természetesen áll Storcz Botond rendelkezésére. A háromszoros olimpiai bajnokkal 1+3 éves szerződést köt az MKKSZ, a kontraktus alapját a pályázati anyag képezi.
Az utánpótlás kapitányi pályázatot az elnökség érvénytelenítette, és a következő napokban a posztra egy újabb pályázat – könnyített feltételekkel – kerül kiírásra, a bedási határidő 2009. január 9.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06