Tenisz
Australian Open - Piros Zsombor öt meccslabdát hárítva nyert
Piros Zsombor öt mérkőzéslabdát hárítva bejutott a selejtező második fordulójába az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
2018.01.10 11:08MTIA világranglistán 556. magyar játékos szerdán a 180. helyen álló argentin Facundo Bagnisszal találkozott, aki salakpályás játékosnak számít, és eddig nem nyert meccset az Australian Openen: 2012-ben a selejtező, tavaly pedig a főtábla első körében kapott ki.
Az élete első felnőtt Grand Slam-versenyén részt vevő Piros tavaly megnyerte a melbourne-i viadalt a junioroknál, így idénre szabadkártyát kapott a selejtezőre. Jó előjelnek tűnt, hogy múlt héten az Új-Kaledóniában rendezett challenger-tornán meccslabdákat hárítva verte az első helyen kiemelt francia Julien Benneteau-t (56.), és pályafutása során először győzött le top 100-as riválist.
A szerdai mérkőzésen a 18 éves Piros 2:0-ra elhúzott, ám balkezes ellenfele utolérte őt, majd 5:4-nél ismét brékelt, és szettelőnybe került. A folytatásban a 27 éves Bagnisnak 4:5-nél két meccslabdája volt, de a magyar teniszező remek szervákkal hárította őket, majd 5:6-nál is megismételte ezt a bravúrt. A rövidítésben ötödik mérkőzéslabdájával sem tudott élni a dél-amerikai, majd Piros kihasználta második szettlabdáját, és kiegyenlített.
A döntő szett már Piros egyértelmű fölényét hozta, aki két és fél óra elteltével ünnepelhette továbbjutását. A kvalifikáció második körében a negyedik helyen kiemelt Bjorn Fratangelo (107.) vagy a szintén amerikai Mitchell Krueger (198.) lesz az ellenfele, a főtáblára jutáshoz három győzelem szükséges.
A nőknél Stollár Fanny (214.) érdekelt a selejtezőben, ő a svájci Viktorija Golubic (116.) ellen kezd csütörtökön.
Az Australian Open hétfőn kezdődő főtáblás küzdelmeiben Fucsovics Márton és Babos Tímea alanyi jogon lesz érdekelt.
Eredmény: selejtező, 1. forduló:
Piros Zsombor-Facundo Bagnis (argentin) 4:6, 7:6 (9-7), 6:2
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


