Csillagászati összeg, pláne egy kapusért
A Manchester City 150 millió eurót is fizetne Casillasért
A Manchester City labdarúgócsapata akár 150 millió eurót is fizetne Iker Casillasért, emellett évi nettó 13 millió eurós fizetést kínál a Real Madrid kapusának.
2008.12.03 13:25MTIAz As című spanyol lap szerint azonban Casillas elutasította az angol klub ajánlatát. Az Európa-bajnok spanyol válogatott csapatkapitányának 2017 nyaráig szól a megállapodása a Reallal, s a kontraktusba bekerült az a kitétel, hogy 2017 után is automatikusan az együttes tagja marad, ha az adott szezonban legalább 30-szor magára öltötte a királyi gárda mezét.
A Manchester City, amely arab tulajdonosai révén szeptember óta 185 millió eurót költött játékosvásárlásra, azt is felajánlotta a kapusnak, hogy maga határozhatja meg, szerződése meddig szóljon.
A "kisebbik" manchesteri csapat két hete Gianluigi Buffont próbálta elcsábítani 75 millió euróért a Juventustól, de az olasz klub tudatta, hogy a hálóőr nem eladó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


