Most araboké lett a City
Manchester City: Thaiföldi kézből arab kézbe
Egy egyesült arab emírségekbeli cégcsoport megvásárolta az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester City csapatát.
2008.09.01 14:03MTI/ ma.huA hírt először egy helyi gazdasági lap tette közzé a vevő, az Abu-Dzabi Egyesült Fejlesztési és Befektetési Csoport egyik igazgatósági tagjára, Szulejman al-Fahimra hivatkozva.
Az újságnak nyilatkozó al-Fahim elmondta, hogy az üzletet vasárnap éjszaka kötötték meg. "A célunk nagyon egyszerű, ez nem más, mint hogy a Premier League legnagyobb együttese legyen a Manchester Cityből. Kezdésként szeretnénk, ha a mostani szezont az első négyben zárná a csapat" - mondta a lapnak al-Fahim.
A cégcsoport hivatalos közleményben is megerősítette az adás-vételt, melynek anyagi részleteit nem közölte, de azt kiemelte, hogy a megállapodás révén az együttessel kapcsolatos jogok a tulajdonukba kerültek.
A tulajdonosváltás egyébiránt mér érett, hiszen Thaksin Sinavatra, a klub előző tulajdonosa korrupciós ügyekbe keveredett hazájában, Thaiföldön, ahol elfogatási parancsot is adtak ki ellene, és zárolták a vagyonának nagy részét.
A dolog azért is keltett akkoriban nagy visszhangot, mivel Thaksin Sinavatra nem más, mint az előző miniszterelnök volt Thaiföldön.
Nos, ha már egy volt miniszterelnök ellen elfogatási parancsot adnak ki, akkor nagy valószínűséggel nem pár dolláros ügyről van szó…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06