Gyász
Hatalmas veszteség: 49 évesen ment el a teniszcsillag
Hosszan tartó, súlyos betegség után 49 éves korában elhunyt Jana Novotna, a csehek wimbledoni bajnok teniszezője. És távozott az élők sorából Pancho Segura volt világelső teniszező is.
2017.11.20 15:02ma.huA női tornákat szervező WTA hétfőn közölte, hogy a világranglista korábbi második helyezettje a rákkal vívott hosszú küzdelem után, családja körében halt meg vasárnap. A női mezőnyben ritkaságnak számító szerva-röpte stílusban játszó Novotna 1987 és 1999 között egyesben 24, párosban pedig 76 tornát nyert meg, legnagyobb sikere egyesben az 1998-as wimbledoni diadal, illetve egy évvel korábban a WTA-világbajnokság megnyerése volt. Párosban és vegyespárosban összesen 16 Grand Slam-győzelmet aratott, 1988-ban a csehszlovák csapattal elhódította a Fed Kupát, az 1996-os atlantai olimpián egyéniben bronz-, párosban pedig ezüstérmet szerzett. Az 1988-as szöuli játékokon ugyancsak második lett párosban. Eredményeinek elismeréseként 2005-ban beválasztották a sportági Hírességek Csarnokába.
Pancho Segura is elment
Életének 96. évében meghalt Pancho Segura volt világelső teniszező, Jimmy Connors felfedezője. A sportember Ecuadorban született szegény családban, autodidakta módon tanult meg teniszezni, és kontinensbajnoki címe után sportösztöndíjjal Miamiba került. Megélhetési okokból 1947-ben profinak állt, így ezután nem indulhatott az amatőrök számára kiírt Grand Slam-tornákon. Négyszer nyerte meg a US Prót, azaz az amerikai bajnokságot, 1950-ben és 1952-ben "társbérletben" világelső volt az újságírók, teniszezők és promóterek szavazatai alapján. Profiként járta a világot, játszott többek között a kuvaiti sejknek, busás gázsiért vállalt éjféli meccset Madridban, amely előtt a filmsztár Errol Flynn küldött érte autót.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


