Siker
Cselgáncs-vb - Bor, Ohát és Kárpáti nyert
Bor Barna, Ohát Zalán és Kárpáti Emese nyert, Szigetvári Mercédesz viszont kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
2017.09.02 11:41MTIA hétfő óta tartó vb során először fordult elő, hogy a három tatamin egyszerre küzdöttek magyarok a Papp László Arénában, és érdekes módon mindhárom találkozó leléptetéssel ért véget. A vb-második Bor a +100 kilogrammosoknál a Puerto Ricó-i Rafael Ferrerrel küzdött, aki teljesen indiszponáltan mozgott, így a bíró az utolsó percben kiosztotta harmadik figyelmeztetését is, ami egyben a leléptetést jelentette. A 30 éves paksi dzsúdósra a nyolcaddöntőben a román Mircea Croitoru vár.
A kettes szőnyegen a +78 kilós Szigetvári bő két és fél percig tusakodott eredménytelenül a kínai Ju Szunggal, ekkor megkapta harmadik intését, így a bajai versenyző nem jutott tovább. Mellette súlycsoporttársa, Kárpáti küzdött a litván Sandra Jablonskytével, s 2-2 intésnél a balti ellenfél továbbra is passzívabb volt, a KSI 21 éves versenyzője került a 16 közé.
A 21 éves Ohát - aki a sérült Fogasy Gergő helyére ugrott be - a 64 között a komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló ausztrál David Russell-lel került szembe. A találkozó másfél percig tartott, amikor a ceglédi versenyző egy szép horogdobásra ippont kapott. Az U23-as Eb-ötödik Ohát következő ellenfele a szintén fiatal tadzsik Sakarmamad Mirmamadov lesz.
A szombati ötödik magyar, Cirjenics Miklós (100) később kezdi meg szereplését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06