Tenisz
Fucsovics Márton: majdnem elértem a célomat
Fucsovics Márton majdnem teljesítette célkitűzését azzal, hogy karriercsúcsát megjavítva a 107. helyre jött fel a férfi tenisz-világranglistán.
2017.06.26 23:30MTIA 25 éves játékos annak köszönhetően ugrott 29 helyet előre, hogy vasárnap megnyerte az észak-angliai Ilkleyben rendezett, 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füvespályás versenyt. Ezzel begyűjtötte negyedik challenger-tornagyőzelmét, s egyben szabadkártyához jutott a jövő héten elrajtoló wimbledoni bajnokságra.
"Az év elején nem gondoltam volna, hogy közel kerülök a top 100-hoz, most pedig majdnem azon belül vagyok. Egész pályafutásom során a legjobb 100 volt a célom, végre át akarom lépni a küszöböt" - szögezte le az ATP honlapján a nyíregyházi teniszező, hozzátéve, nagyszerű hónapon és tornán van túl, s remekül érezte magát Ilkleyben.
"Minden borításon tud érvényesülni a játékom, salakon és füvön is otthon érzem magam. Utóbbit már csak azért is szeretem, mert hét éve juniorként megnyertem Wimbledont" - jelentette ki Fucsovics, aki négyórás vonatozás után már Londonban tartózkodik, és készül az év harmadik Grand Slam-viadalára.
Fucsovics eddig egyszer, a tavalyi US Openen szerepelhetett GS-torna főtábláján. A legutóbbi magyar főtáblás Wimbledonban éppen edzője, Sávolt Attila volt 2002-ben, akinek akkor az első forduló jelentette a végállomást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


