Tenisz
Fucsovics Márton nyerte az ilkleyi tenisztornát
Fucsovics Márton nyerte meg a 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztornát az észak-angliai Ilkleyben.
2017.06.25 13:37MTIAz ATP honlapja szerint a világranglistán 136. magyar játékos a vasárnapi döntőben az ausztrál Alex Bolttal találkozott, aki csak 438. a rangsorban, de két éve a 160. volt. Kettejük különmérlege 1-1-re állt, 2013-ban a magyar, 2015-ben pedig ellenfele nyert.
Fucsovics profi pályafutása 11. döntőjét vívta, az eddigi tízből hármat nyert meg. Az első két diadalát 2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta, majd idén júniusban Vicenzában ünnepelhetett.
A vasárnapi összecsapás első játszmájában a legelőkelőbben rangsorolt magyar férfijátékos lehengerlően teniszezett, mindössze 26 perc alatt, 6:1-gyel intézte el ellenfelét.
A második szett szorosabban alakult, 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező. Ekkor egy gyors brékváltást követően Fucsovics 4:4-nél is elvette ausztrál ellenfele adogatását, s a következő játékban ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte az 1 óra 10 perces finálét.
Facebook-oldala szerint a nyíregyházi teniszező az elődöntő megnyerésével a karriercsúcsot jelentő 117. helyre lépett előre, a tornagyőzelem révén pedig a 106. helyre ugrott az ATP-ranglistán.
Fucsovics jövő héten a wimbledoni torna selejtezőjében lesz érdekelt.
Eredmény, döntő (az ATP honlapja alapján):
Fucsovics Márton-Alex Bolt (ausztrál) 6:1, 6:4
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


