Labdarúgás
Deutsch Tamás szerint szégyen, hogy az MTK kiesett az első osztályból
Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke éles kritikával illette a labdarúgócsapat illetékeseit amiért az együttes a hétvégén búcsúzott az élvonaltól.
2017.05.31 12:29MTIAz elnök - aki semmilyen tisztséget nem tölt be a futballcsapatot működtető MTK Budapest Labdarúgó Zrt.-ben - a klub honlapjának adott interjúban úgy fogalmazott, a gárda csapnivalóan szerepelt a hétvégén zárult bajnoki szezonban, és az, hogy kiesett az első osztályból, nem egyszerűen fájdalmas csalódás és óriási kudarc, hanem szégyen.
"Nincs helye a kidumálásnak, nem lehet mellébeszélnünk! Az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk az okokat, és nem az, hogy megmagyarázzuk a magyarázhatatlant" - nyilatkozta a sportvezető.
Elmondta, a következő idényben egyértelmű cél lesz az azonnali visszajutás, ugyanis az eddigi tulajdonosok mellé új befektető érkezik, így pénzügyi lehetőségeik tovább bővülnek. Hozzátette, a következő idényben nem lesz olyan klub a másodosztályban, amely említést érdemlően jobb anyagi körülmények között működik, mint az MTK Budapest.
Deutsch Tamás véleménye szerint az MTK "szakmailag fáradt és belterjes lett", a Zrt. működtetését három és fél éve átvevő tulajdonosok a radikális változások helyett megtartottak mindent és mindenkit a múltból, és így próbáltak lépésről lépésre változtatni, építkezni.
"Ez alapvető hiba volt" - jelentette ki az elnök, majd azonnali változást sürgetett. "Mindent, ami a teljes zsákutcát jelentő elmúlt közel tíz évhez tartozik, ki kell hajítani, és teljesen új dolgot kell csinálni" - szögezte le.
Az MTK - mely 23 bajnoki címével a Ferencváros mögött a második legeredményesebb magyar labdarúgóklub - kedden jelentette be, hogy nem hosszabbít szerződést Tamási Zsolt vezetőedzővel. Utódját a jövő héten mutatják be.
A csapat legutóbb 2011-ben búcsúzott az élvonaltól, akkor a következő évben a másodosztály bajnokaként azonnal visszajutott az első osztályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06