Labdarúgó Magyar Kupa
A Vasasnak ünnep, a Ferencvárosnak "gyógyír" lenne a győzelem
A Vasas egy kitűnő idény végén ünnepelne, míg a Ferencváros a tervezettnél jóval gyengébb szezont szeretné szépen zárni a labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjének megnyerésével a Groupama Arénában.
2017.05.30 02:30MTIA finálét felvezető hétfői sajtótájékoztatón Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője elmondta, sok minden történt a csapattal ebben a szezonban, magaslatokban is járt az együttes, de volt, hogy mélyre került. A német szakember megjegyezte, mindhárom szezonbeli találkozójuk rendkívül izgalmas volt a Ferencváros ellen, főleg a Bozsik Stadionban rendezett összecsapás, ahol az utolsó öt percben három gól esett - ahogyan a tréner fogalmazott: "érdekes bírói ítéletekkel" -, s így alakult ki a 2-2-s végeredmény. A piros-kékek emellett mindkét mérkőzésüket 2-1-re nyerték a Groupama Arénában. Oenning kiemelte, nem fognak beállni védekezni, támadószellemben, 90 perc alatt szeretnék elhódítani a trófeát.
Honfitársa, a Ferencvárost irányító Thomas Doll hangsúlyozta, nagyon boldogok, hogy sorozatban harmadszor is döntőt játszhatnak a sorozatban, s saját közönségük előtt ünnepelni szeretnének. Ugyanakkor kiemelte, a szezonjuk nem úgy alakult, ahogyan eltervezték - címvédőként csak negyedik lett a gárda a bajnokságban -, azonban ez a finálé jó lehetőség arra, hogy szép eredménnyel zárják az idényt.
Remili Mohamed, a Vasas csapatkapitánya felidézte, hogy a szezon előtt - azt követően, hogy tavaly kis híján kiestek - nevetett, amikor a vezetőedző arról beszélt nekik, hogy az európai kupaszerepléshez a Magyar Kupán keresztül vezet a legkönnyebb út - mégis a trénernek lett igaza. Igaz ugyanakkor - tette hozzá -, hogy a csapat részvétele - ahogy a Ferencvárosé is - biztos az Európa Ligában, mivel bronzérmesek lettek a bajnokságban.
Leandro, a Ferencváros védője elismerte, egyénileg és csapatként is csalódást keltő szezonon vannak túl, de bízik benne, hogy legalább a zárás szép lesz.
A két csapat eddig kétszer találkozott egymással a Magyar Kupa fináléjában. Legutóbb 31 évvel ezelőtt, 1986-ban, amikor a Népstadionban gól nélküli döntetlent követően a Vasas hódította el a trófeát. Az akkori együttesekből egy-egy korábbi játékos képviselte klubját a sajtótájékoztatón. A Vasas részéről Kovács István kijelentette, a Ferencváros ellen mindig a legjobb teljesítményre volt szükség, s így van ez ma is. Mint mondta, abban az évben súlyos vereséget szenvedtek a zöld-fehérektől a bajnokságban, így bennük volt a bizonyítási vágy, s végül diadalmaskodtak, ráadásul őt választották a mérkőzés legjobb játékosának.
Bánki József, az FTC akkori csapatának játékosa visszaemlékezve a történtekre megjegyezte, az angyalföldiek kapuját éppen az a Kakas László védte fantasztikusan, aki a Ferencvárosból igazolt át a XIII. kerületbe, miután az FTC-nél nem tudta kiszorítani Zsiborás Gábort a kezdőcsapatból. Hozzátette, annak a döntőnek az volt az érdekessége, hogy a párosítás már februárban kialakult az akkori szövetségi kapitány, Mezey György döntése miatt.
Ezen kívül 1977-ben játszottak egymással a felek, igaz, akkor a körmérkőzéses döntőt rendeztek, s a Vasas hiába ütötte ki 5-0-ra a Ferencvárost, végül a Diósgyőrrel szemben elbukott.
A szerdán 19 órakor kezdődő döntőt Solymosi Péter vezeti, a kapunyitás 16.30 órakor lesz. Majd 17.15 órától rendezik a Bozsik Bajnokok gálamérkőzését, ahol a nyugati és a keleti csapat, többségében nehéz körülmények között élő fiatal labdarúgók pályára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06