Sztárbotrány
A legfelsőbb bíróság is helybenhagyta Messi börtönbüntetését
A Barca szupersztárjának apjával együtt egy adócsalási ügy miatt kellett bíróság elé állnia.
2017.05.24 14:50ma.hu
Fotó: AFP
Folytatódik Lionel Messi évek óta húzódó adócsalási ügye. Egy barcelonai bíróság tavaly nyáron 21 hónapos börtönbüntetésre ítélte az argentin szupersztárt, de az ítéletet két évre felfüggesztették. Miután Messi fellebbezett, az ügy a legfelsőbb bíróság elé került, amely szerdai döntésében jóváhagyta a korábbai ítéletet - írja az El País.
Az ítélet ellenére valószínű, hogy Messinek és az ügyben szintén megvádolt édesapjának nem kell majd börtönbe vonulnia, mivel a spanyol törvények szerint a büntetlen előéletű személyek próbaidővel is megúszhatják a két évnél rövidebb börtönbüntetést.
Messiéket azért állították bíróság elé, mert 2007 és 2009 között nem fizettek be 4,1 millió eurónyi adót a spanyol államkasszába, ezért 2013-ban háromrendbeli adócsalással vádolták meg őket.
"Én csak focizok. Semmiről nem volt tudomásom. Megbíztam apámban és az ügyvédeimben" - nyilatkozta korábban az üggyel kapcsolatban a Barcelona játékosa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


