Angyalföldi győzelem Egerben

A Vasas nyerte az Euroliga magyar párharcát

Vasas-győzelemmel kezdődött a férfi vízilabda Euroliga D-csoportjának küzdelme, az angyalföldiek Egerben nyertek két ponttal. A kvartett másik meccsén a Partizan kiütötte a Marseille-t.

2008.11.24 09:37vizipolo.hu

Biros Péter ezúttal nem szerepelt az Egerben, egy korábbi csapattag, Kis Gábor viszont ott volt a Vasasban, ő juttatta vezetéshez az angyalföldi együttest. Steinmetz Barna találatával kétgólosra nőtt a különbség, Varga II. Zsolt azonban emberelőnyből szépített. Az első negyedben egy Varga Dénes által kihagyott ötméterest, és egy Katonás találatot láthattunk, ezzel 3-1-es vendégelőnnyel zárult az első nyolc perc.

A folytatásban Hosnyánszky lőtt a kapuba, ezzel háromgólos Vasas-vezetés alakult ki, ami befolyásolta a későbbi játékot, és a végeredményt is. Igaz ugyan, hogy az Eger Bárány és Feltham révén felzárkózott egy gólra, de ez volt a legkisebb különbség, ettől kezdve ismét elhúztak a fővárosiak. Hosnyánszky belőtt ötméterese után Kovács Róbert bombázott távolról, Decker pedig 4-6-ra alakította az állást. Kállay harmadik negyedben lőtt góljával ismét három gólra nőtt a Vasas előnye, Nyéki ejtésével pedig 5-7-re módosult az eredmény. Katonás második találatával az utolsó játékrész előtt ismét háromgólos előnyt szedett össze a Vasas.

A záró felvonásban percekig nem született gól, az idő múlásával pedig egyre csökkent az Eger győzelmi esélye, Hegedűs révén azonban 6-8-at mutatott a tábla. Kis gábor újból lehűtötte a hazai reményeket, így Nyéki gólja a szépítésre volt már csak elég.

Euroliga, D-csoport, 1. forduló:

ZF Eger - TEVA-VasasPlaket 7-9 (1-3, 3-3, 1-2, 2-1)
Gólszerzők: Nyéki 2, Varga II. 1, Feltham 1, Bárány 1, Decker 1, Hegedűs 1, illetve Katonás 2, Hosnyánszky 2, Kis G 2, Steinmetz 1, Kovács 1, Kállay 1

Partizan Beograd - Marseille 22-5 (6-0, 7-1, 3-0, 5-1)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.