Kerékpár
Az olimpiai bajnok nyert Észak poklában
Rio de Janeiro olimpiai bajnoka, a belga Greg Van Avermaet nyerte vasárnap az országúti kerékpárosok legendás egynapos viadalát, a Paris-Roubaix-t.
2017.04.10 03:30MTIA 115. alkalommal megrendezett versenyen, melyet "Észak poklának" is neveznek, szokás szerint egy szökevénycsoportból került ki a győztes. A viadal honlapja szerint a 31 éves Van Avermaet két társával együtt ért a célt jelentő helyi Velodrome-ba, de annyira egymást figyelték, hogy két üldöző utolérte őket. Ettől megijedve a cseh Zdenek Stybar megindította a hajrát, azonban a riói mezőnyverseny aranyérmese szélárnyékból kibújva gyorsabbnak bizonyult a sprintben. Harmadikként a holland Sebastian Langeveld végzett.
A rendre a nagy esélyesek között számon tartott Van Avermaet először győzött klasszikus egynapos viadalon. A másik favorit, a világbajnok szlovák Peter Sagan kétszer is az élen haladó szökevénycsoportban tekert, ám defekt miatt mindkétszer leszakadt onnan.
A 257 kilométeres versenyen, melyből 55 kilométert kellett macskaköveken tekerni, 5:41:07 órás idővel győzött Van Avermaet.
Ezen a viadalon fejezte be pályafutását a szintén belga Tom Boonen, aki a 13. helyen ért célba. A 36 éves világbajnok így nem lett egyedüli rekorder a Paris-Roubaix-n, ugyanis négy diadallal továbbra is holtversenyben éllovas honfitársával, Roger De Vlaeminckkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06