Ökölvívás
Harcsa Zoltán kitart a tokiói olimpiáig
Harcsa Zoltán hét hónap szünet után győzelemmel tért vissza a ringbe, és az idei eredményektől függetlenül kitart a tokiói játékokig.
2017.03.15 00:30MTI
Fotó: MTI
Az M4 Sport Sportreggeli című keddi adásában az Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívó elmondta, hogy nehéz időszak előzte meg a múlt szerdai londoni gálát, ahol első félprofi mérkőzésén egyhangú pontozással legyőzte marokkói ellenfelét.
"Az olimpia után hét hónap szünet következett az életemben, könyöksérüléssel, decemberi könyökműtéttel. Az, hogy átlendültem a nehézségeken, köszönhető a családomnak, valamint edzőmnek, ifjabb Balzsay Károlynak, akivel sokat beszélgettünk, így sikerült kibeszélnem magamból az olimpián történteket is" - jelentette ki a 24 éves Harcsa Zoltán, aki nem titkolta, hogy a riói kudarc - a nyolcaddöntőben kiütéssel kapott ki - annyira megviselte, hogy napokig semmit sem csinált az olimpiai faluban, és még az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja a versenyzést. Régi álma, az olimpiai érem, valamint a ringbe lépés érzése, a győzelem íze azonban doppingolta, és folytatásra ösztönözte. A félprofi versenysorozatban való szereplés mellett is azért döntött, és nem állt profinak, hogy olimpiai dobogóra állhasson.
"Félprofiként megvan a lehetősége annak, hogy egy játékosmegfigyelő felfigyeljen rád, de a szerződéssel megvárja az olimpia utáni időszakot" - tette hozzá Harcsa Zoltán, megerősítve, hogy az idei Eb- és vb-szerepléstől függetlenül ott akar lenni a 2020-as tokiói játékokon.
A következő időszak programját ismertetve elmondta, hogy a hét végén egy háromnapos finnországi versenyen vesz részt, majd budapesti edzőtáborozás következik. Pihenésre a világversenyek után, szeptemberben lesz ideje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


