Box
Harcsa Zoltán nélkül vesz részt az ökölvívó-válogatott az Eb-n
A nemzetközi szövetség (AIBA) döntése miatt a magyarok legjobbja, az első számú éremvárományos marad itthon.
2015.08.03 14:08MTIA csapat első számú éremvárományosa azért nem lehet ott a kontinensviadalon, mert az AIBA az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy az, aki a júniusi, bakui Európa-játékokon érmes volt és ezzel kivívta a vb-indulás jogát, csak akkor vehet részt az Eb-n, ha lemond kvalifikációjáról.
"Érthetetlennek tartjuk ezt a döntést, de hiába próbáltunk mindent megtenni, a Magyar Olimpiai Bizottságot is belevonva, nem lehetett változtatni ezen a helyzeten" - mondta a magyar szövetség (MÖSZ) hétfői sajtótájékoztatóján Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.
A sportvezető hangsúlyozta, nemcsak a magyar szövetség jelezte nemtetszését, hanem minden érintett ország, hiszen 40 ökölvívó szereplését akadályozta meg az AIBA, ráadásul úgy, hogy kikötötte, helyettük más sem képviselheti országukat az adott súlycsoportban.
Az Európa-bajnokságon így 75 kilóban nem lesz majd magyar a mezőnyben.
Szupernehézsúlyban (+91 kg) sem lesz magyar induló, Bernáth István ugyanis az Európa Játékok után még elvállalt egy nyolcmenetes félprofi mérkőzést, majd jelezte a MÖSZ-nek, hogy klubja nehéz helyzetbe került és be kell segítenie édesapja vállalkozásába, ezért visszavonul.
A nyolctagú csapattól Kovács László szövetségi kapitány tisztes helytállást remél, konkrétan pedig azt várja, hogy Harcsa után még legalább ketten kiharcolják a vb-szereplés jogát.
"Azt gondolom, hogy Bacskai Balázsnak, Gálos Rolandnak, Nyéki Georgiánnak és Harcsa Norbertnek lehet esélye erre. Négyük közül legalább kettőnek meg kellene szereznie a vb-indulás jogát" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy úgy érzi, a mindössze 18 éves Csóka Nándor is szerezhet pozitív meglepetést.
A vb-kvalifikációs rendszer szerint az Európa-bajnokságról kategóriánként a legjobb hat mehet a vb-re. Ugyanakkor a szakember nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a helyszínen vagy majd utólag változtatnak az illetékesek, és a negyeddöntők vesztesei közül nemcsak a későbbi finalistáktól vereséget szenvedők, azaz az ötödikek és a hatodikok, hanem a hetedikek és a nyolcadikok is indulhatnak majd a vb-n. Így az Európa Játékok dobogósaival együtt Európából súlycsoportonként 12 öklöző lehetne ott Katarban.
A kapitány azt is elmondta, hogy a riói kvalifikációs sorozat első állomása lesz majd a világbajnokság, ezért fontos lenne, hogy minél többen szerepelhessenek rajta, ugyanakkor igazán komoly olimpiai kvótaszerzési esélyei a jövő évi európai kvalifikációs tornán és a világkupán lesznek majd a magyar versenyzőknek.
A sajtótájékoztatón szó esett az augusztus 15. és 22. között Keszthelyen sorra kerülő ifjúsági és junior női Európa-bajnokságról is. Csötönyi Sándor jelezte, szeretné, ha legalább egy aranyérmet szerezne hazai közönség előtt a magyar csapat, amelynek nagyon komoly mezőnyben kell majd helyt állnia.
Fazekas József, a csapatoknak szállást nyújtó Hotel Helikon igazgatója elmondta, hogy már ötödik közös eseményükre készülnek a MÖSZ-szel, és készen állnak a várhatóan 350 vendég fogadására, ellátására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06