Labdarúgó NB I
A Fradi nyerte az UTE elleni rangadót
Az Újpest hazai pályán 1-0-ra kikapott a címvédő Ferencvárostól a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombat esti rangadóján.
2017.03.05 03:30MTIAz Újpest szerdán a másodosztályú Zalaegerszeg elleni 2-0-s kupasikerrel "költözött haza": a Szusza Ferenc Stadion felújítása miatt ugyanis hosszabb időre albérletbe kényszerültek a lila-fehérek, akik most tértek vissza bajnoki mérkőzésen is otthonukba, ahol 539 nap után fogadták újra a Ferencvárost. A zöld-fehérek is győztes kupamérkőzéssel hangoltak a derbire, a Honvéd vendégeként nyertek, szintén 2-0-ra.
A zöld-fehérek jubileum előtt álltak az összecsapást megelőzően, hiszen 99 sikernél jártak, míg az újpestiek korábban 62 alkalommal győztek, emellett 59-szer - ahogyan a legutóbbi 3-3 alkalmával is - döntetlen született.
A két fővárosi csapat 221. bajnoki összecsapásának elején Balogh Balázs látványos sarkazása után Perovic elől a kapujából kifutó Dibusz tisztázott. A feszült hangulatú első percekben a házigazda volt aktívabb: Andric 18 méteres lövéssel, majd Balogh közeli fejessel veszélyeztetett. Gera révén a 36. percben talált kaput először a Ferencváros, s ez rögtön gólt is ért: 17 méterről elvégzett szabadrúgása után védhetetlenül csapódott a labda a bal kapufa mellé. Két perccel később Sternberg szép kényszerítő után került ziccerbe, ám lövését Balajcza bravúrral hárította szögletre.
A közönség a második félidő elején hanggránátokkal és pirotechnikai eszközökkel "színesítette" a találkozót. A füst eloszlásával az újpesti tábor közvetlen közelről figyelhette, ahogy Balogh beadására Lázok vetődött be, s alig maradt le az ígéretes lehetőségről. Hasonló adódhatott volna Böde előtt, ám Pávkovics visszahúzta a csatárt, a szabálytalanságért megítélt szabadrúgást pedig Leandro mellé bombázta. A túloldalon Lázok három méterről, estében vágott kapu fölé egy jobbról érkező beadást. A 77. percben rövid technikai szünet következett: Farkas Ádám játékvezetőnek az öltözékével akadtak problémái.
A hajrában is próbálkozott a házigazda csapat, a csereként beállt Heris például éles szögből lőtt, ám betalálni nem tudott az Újpest. A zöld-fehérek így ebben a párharcban a 100. bajnoki győzelmüket ünnepelhették.
OTP Bank Liga, 22. forduló:
Újpest FC-Ferencváros 0-1 (0-1)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06