Vízilabda
Jó hangulat jellemezte a Märcz-csapat első edzését
Bizonyítási vágy és jó hangulat jellemezte az új szövetségi kapitány, Märcz Tamás első edzését a férfi vízilabda-válogatott élén.
2017.01.06 20:43MTI
MTI/Bugány János
A magyar szövetség pénteki beszámolója szerint a keret csütörtökön este Szolnokon találkozott, a közös vacsora, majd a péntek délelőtti edzés után délután már a játékon volt a hangsúly. Az új időszak első kétkapus mérkőzésének első gólját Manhercz Krisztián, a szegediek olimpiát is megjárt játékosa szerezte, az első nagy védését pedig a túloldalon Decker Attila mutatta be.
"Nagy intenzitással vetették bele magukat a játékosok a munkába. Délelőtt kicsit belekezdtünk a technikai, taktikai dolgokba, ismerkedtünk egymással. A kétkapus meccsen látottakkal összességében elégedett vagyok, jó volt látni, hogy mindenki mennyire komolyan vette. Bízom abban, hogy ezekkel a játékosokkal akár rövid-, akár hosszútávon sikeresek leszünk" - mondta a szakvezető.
Délelőtt meglátogatta a csapatot Kemény Dénes elnök is.
Märcz Tamás arról is beszélt, hogy a felkészülés szombaton folytatódik és még vasárnap délelőtt is lesz edzés. Egyúttal hozzátette, a keret mindenkinek nyitott, azaz jó teljesítménnyel be lehet kerülni. Az idei legfontosabb eseményként továbbra is a nyári, budapesti vizes világbajnokságot említette.
A szakember a február 10. és 12. között sorra kerülő 11. Volvo Kupán a szlovákok ellen ül először a válogatott kispadján.
MTI/Bugány János
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


