Sport
Megalakult a Nemzeti Versenysport Szövetség
Szerdán megalakította önálló köztestületét, a Nemzeti Versenysport Szövetséget (NVESZ) a nem olimpiai sportágak tagozata, amely kedden vált ki a Magyar Olimpiai Bizottságból (MOB).
2016.12.22 01:30MTIAz alakuló gyűlésen a 47 tagszervezetből 42 jelent meg. A küldöttek egyhangúlag az egyedüli jelöltként indult Mészáros János ügyvédet, a Magyar Karate Szakszövetség elnökét, a MOB eddig alelnökét, a nem olimpiai sportágak szakmai tagozatának vezetőjét választották meg az NVESZ elnökének. Az általános alelnök Járosi Péter, a sárkányhajó-, míg a szakmai alelnök Galambos Péter, a kick-box szövetég első embere lett.
Az NVESZ megalakulására a sporttörvény novemberi változása miatt volt szükség, amely előírta, hogy a nem olimpiai sportágak érdekképviselete, illetve versenysportjának irányítása 2017 januárjától a MOB-tól az önálló köztestülethez kerül át.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a közgyűlés előtt bejelentette, hogy a nem olimpiai sportágak idén 380 millió forint állami támogatásban részesültek a sportállamtitkárságtól, s ez az összeg jövőre mintegy 150 millió forinttal emelkedik.
Amint Mészáros János a közgyűlésen elmondta: az NVESZ-nek a biliárdtól a ju jitsuig nemcsak azok a szövetségek a tagjai, amelyek sportága nem szerepel az olimpia műsorán, hanem olyan ötkarikás sportágaké is, amelyeknek érintettek a Világjátékokon, vagy van nem olimpiai szakáguk. Hozzátette: öt olyan sportág - baseball-szoftball, görkorcsolya, hullámszörf, karate, sziklamászás - szövetsége található a tagjaik között, amelyek a tokiói olimpia műsorában is szerepelnek.
"A mai nap történelmi esemény a mi életünkben. A jövőnk sem tűnik rossznak, sőt, Szabó Tünde államtitkár asszony szerint még szebbnek ígérkezik" - jelentette ki az NVESZ elnöke.
Mészáros János nemcsak azért tekint bizakodóan a jövő felé, mert a szövetség 2017-ben az említett 150 millió forintos plusz támogatást kap a wroclawi Világjátékokon való kvalifikációra, a felkészülésre és az azon való részvételre. Azért is optimista, mert jövőre a nem olimpiai sportágak számára is indul egy olyan állami program, amely az utánpótlásedzők nagyobb elismerését szolgálja, illetve a szövetségek közvetlen sportállamtitkársági támogatáshoz juthatnak a hazai rendezésű nemzetközi versenyek szervezéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


