Sportrepülés
Besenyei Péter kapja a Nemzetközi Repülő Szövetség díját
Besenyei Péter kapja jövőre a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) Léon Biancotto-díját, amely a műrepülő sportág legmagasabb elismerése.
2016.12.19 12:58MTIA tízszeres magyar bajnok, világ- és Európa-bajnok, világkupa-győztes pilóta - a Red Bull Hungaria Kft. tájékoztatása szerint - a második magyar, akit ezzel a kitüntetéssel jutalmaznak: 2006-ban Katona Sándor az 1962-es világbajnok csapat tagjaként vehette át.
Besenyei Péter - aki Lausanne-ban kapja meg az elismerést - tavaly 66 futam és tíz szezon után búcsúzott el a gyorsasági Red Bull Air Race mezőnyétől és a versenyzéstől.
"Nem lettem annyira szabad, mint terveztem, hiszen rengeteg bemutatót, műrepülő show-t vállalok itthon is és külföldön is. Emellett rendszeresen járok iskolákba, egyetemekre, céges rendezvényekre élménybeszámolót tartani, idén húsz ilyen közönségtalálkozón voltam" - mondta.
A 60 éves sportember a borok szakértő ismerete mellett zongorázással tölti szabadidejét:
"Tavaly télen újra nekiálltam zongorázni egy zongoraművész barátommal, de sajnos a sűrű évközbeni programok miatt áprilistól nem volt időm gyakorolni. Most télen azonban újra elkezdem" - mesélte Besenyei Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


