Rátettek még egy lapáttal
Újabb kajak-kenu relikviákkal gazdagodott a Hungarikonok gyűjtemény
Storcz Botond lapátjával és Kozák Danuta lábtámaszával gazdagodott hétfőn a Hungarikonok gyűjtemény, amelyben már korábban is helyet kaptak kajak-kenus relikviák.
2016.10.18 02:30MTIA Rátettünk még egy lapáttal című sajtótájékoztatón Feledy Balázs művészeti író elmondta, hogy Kárpáti Tamás magángyűjteménye azért is különleges, mert hétköznapi tárgyakból képzőművészek közreműködésével műtárgyak jönnek létre. A sporton kívül a kollekció része többek között a művészet, a tudomány és a gasztronómia képviselőinek egy-egy személyes tárgya. A gyűjtemény jelenleg körülbelül 130 darabos, ezek közül mintegy 30 - úszódressz, kard, tőr, futballcipő, teniszütő, patkó vagy éppen a legendás sportriporter, Szepesi György mikrofonja - kötődik a sport területéhez.
A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin, illetve a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás kajak- és kenulapátja már eddig is a gyűjtemény része volt - előbbin Galambos Tamás festőművész, utóbbin Kalmár János szobrász dolgozott -, most pedig az ugyancsak háromszoros ötkarikás aranyérmes Storcz Botond lapátja került be a kollekcióba. A sporteszközt Vári Zsófia, a Milánói Művészeti Akadémián végzett fiatal festőművész varázsolta műtárggyá, amely az "Azért a víz azúr" címet viseli.
A bemutatón Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke egy újabb tárgyat ajándékozott Kárpáti Tamásnak, az ötszörös olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta lábtámaszát, amelyből egy művész majd újabb egyedülálló, különleges műtárgyat készít. Baráth Etele emlékeztetett, hogy Kozák augusztusban, Rio de Janeiróban nemcsak saját ötödik aranyát gyűjtötte be, hanem a magyar olimpiai mozgalom 500. érmét és egyben 175. aranyát is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


