Fejlesztés
Elkezdődik a debreceni salakmotor-stadion felújítása
Az egyesület hosszú távú felújítási programot dolgozott ki az 1970-es évek közepén átadott, mára meglehetősen leromlott állapotú létesítmény rekonstrukciójára.
2016.09.25 00:30MTIA főépület rekonstrukciójával még idén elkezdődik a debreceni Gázvezeték utcai salakmotor-stadion felújítása - jelentette be az egyesület alelnöke a Debrecen Speedway SE sajtótájékoztatóján.
Vári Attila hangsúlyozta: az egyesület hosszú távú felújítási programot dolgozott ki az 1970-es évek közepén átadott, mára meglehetősen leromlott állapotú létesítmény rekonstrukciójára. A beruházás első ütemében a főépület felújítását végzik el: többek között akadálymentes mosdót, gyermekfoglalkoztató helyiséget és pelenkázót alakítanak ki - mondta, hozzátéve, hogy a munkálatok várhatóan egy hónap múlva kezdődhetnek. A megújult főépület átadását jövő év május elsejére tervezik, a második ütemben a főépület mellé új, fedett lelátót építenek majd.
Az első ütemben megvalósuló beruházáshoz szükséges 5 millió forintot a salakmotor-stadion tulajdonosa, Debrecen önkormányzata biztosítja - mondta Barcsa Lajos alpolgármester. Kiemelte: az önkormányzat célja, hogy a salakmotorsportnak a városban ne csak jelene, hanem jövője is legyen, ezért a jövő évi költségvetésben is lesz forrás a további fejlesztéshez. A létesítményben jelenleg a szolgáltatás nem európai színvonalú, és ahhoz, hogy minél többen, családok is kilátogassanak egy-egy versenyre, fokozatosan a teljes stadiont fel kell újítani - tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Vári Attila beszélt arról is, hogy a Debrecen Speedway SE szeretné, ha minél több fiatal próbálná ki a sportágat. Ennek érdekében az egyesület a jövőben nagy hangsúlyt fektet a népszerűsítésre: családi napokon, iskolákban igyekeznek közelebb hozni a gyermekekhez a sportágat. A város szakképző intézményeivel együttműködve pedig egy olyan utánpótlás-központot, kihelyezett gyakorlati műhelyt szeretnének létrehozni, ahol a salakmotorozás minden részletével megismerkedhetnének a fiatalok - fűzte hozzá.
Idősebb Tabaka József, az egyesület elnöke elmondta: a Debrecen Speedway SE-nek jelenleg négy felnőtt és nyolc utánpótláskorú versenyzője van. A klub sikeres pályázat esetén 2017. május elsején egyéni Európa-bajnokságot rendez - ismertette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


