Szeptember 26.
Salakmotor páros Eb-döntő Debrecenben
A felnőtt egyéni Eb-elődöntő, illetve a junior Eb-elődöntő után kerül sor szeptember 26-án az év versenyének nevezett páros Eb-döntőre.
2015.09.24 03:30MTIDebrecen ad otthont szombaton a salakmotor páros Európa-bajnokság döntőjének - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
Id. Tabaka József, a Debrecen Speedway Salakmotor Sport Egyesület elnöke elmondta: idén már a harmadik nemzetközi versenyt rendezi az egyesület.
A felnőtt egyéni Eb-elődöntő, illetve a junior Eb-elődöntő után kerül sor szeptember 26-án az év versenyének nevezett páros Eb-döntőre.
Baráth Norbert, a Tabaka József, Magosi Norbert és a tartalék Tihanyi Sándor összetételű magyar csapat vezetője az első három hely valamelyikének megszerzésére számít.
"Bravúrt kell bemutatni és meglesz a dobogó" - mondta.
A szervezők tájékoztatása szerint az már korábban eldőlt, hogy az elmúlt esztendő dobogósai részesei lesznek a döntőnek, így a címvédő Csehország, illetve Lengyelország és Oroszország nem kényszerült selejtezőre, mint ahogy a rendező jogán Magyarország sem.
A kvalifikációt a németországi Güstrowban rendezték, ahol - az ukrán Loktajev pontjainak megsemmisítése után - Németország, Lettország és Ausztria jutott a debreceni fináléba.
A szombati debreceni Eb-döntő résztvevői: Tabaka József, Magosi Norbert (Magyarország), Kai Huckenbeck, Tobias Busch (Németország), Vaclav Milik, Eduard Krcmár (Csehország), Vitalij Bjelouszov, Grigorij Laguta (Oroszország), Maksims Bogdanovs, Kjasts Puodzuks (Lettország), Sebastian Ulamek, Damian Balinski (Lengyelország), és Daniel Gappmaier (Ausztria).
Az osztrák Fritz Wallner balesete miatt nem lesz ott a debreceni döntőben, azt, hogy ki versenyez helyette az osztrák párosban, a szervezők szerdán még nem tudták megmondani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06