Fontos győzelem
Női Euroliga: négypontos pécsi siker
A MiZo Pécs 2010 hazai környezetben 62-58-ra nyert a francia Bourges ellen a női kosárlabda Euroliga 5. fordulójában.
2008.11.14 08:49MTIA 2/2-es mérlegnél tartó pécsiek a múlt héten önbizalomnövelő győzelmet arattak az oroszországi Orenburgban, a háromszoros Euroliga-bajnok francia együttes (3/1) ugyanakkor elszenvedte első vereségét a spanyol Salamanca csarnokában. A rivális soraiban a tavaly éppen Pécsről odaszerződött Bujdosó Nórát régi ismerősként köszönthette a baranyai publikum.
A két gárda 21. összecsapása - a párharcban a magyarok 11-9-re vezettek - rendkívül kapkodóan indult: habár védekezésben együtt volt a pécsi alakulat, támadásban nem sikerült maradandót alkotnia, ennek ellenére az első felvonást kétpontos előnnyel zárta. A folytatásban a Pécs sorozatos "bravúrkosarakkal" növelte előnyét, de a franciák sem adták könnyen magukat, a félidőben hatpontos volt a különbség. A harmadik negyedben aztán villámrajtot vett a pécsi alakulat, pillanatok alatt elhúzott ellenfelétől (41-29). A zárófelvonásra viszont rendkívül felszívta magát a vendégcsapat, és néhány perc alatt ismét felzárkózott, így újra szoros lett a csata (52-50). A pécsieknek az utolsó pillanatokig küzdenie kellett, de Vajda Anna és Iványi Dalma vezetésével megnyerték a mérkőzést.
A pécsiek jövő szerdán a spanyol Salamancánál vendégeskednek.
Eredmény, 5. forduló, A csoport:
MiZo Pécs 2010-Bourges (francia) 62-58 (16-14, 16-12, 18-13, 12-19)
A magyar csapat legjobb dobói: Vajda 17, Coelho 13, Somogyi 11, Mazzante 10
A csoport többi mérkőzésén:
Wisla Kraków (lengyel)-Salamanca (spanyol) 67-77
Besiktas (török)-Orenburg (orosz) 89-81
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


