WADA
Dopping: Cseh Lászlót is megnevezte az orosz hekkercsoport
Legális volt a szer használata.
2016.09.19 17:33MTIA kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László úszót is megnevezte a Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport mint olyan sportolót, aki tiltott listás szert szedett, ugyanakkor ez nem számít doppingolásnak, mert a magyar versenyző asztmájára kapott legálisan formoterolt.
A hétfőn kiszivárogtatott dokumentum szerint Cseh még 2011 októberében kapott asztmára formoterolt. Mivel a szer szedését szükség esetén engedélyezték 6 mikrogrammig, ezért csak akkor számítana doppingolásnak, ha az úszó ennél nagyobb mértékben inhalálta volna a készítményt.
Cseh László, a Magyar Úszó Szövetségen keresztül az MTI-nek megerősítette, ilyen engedélyeket korábban évről évre kérnie kellett gyermekkori asztmája miatt, a nyilvánosságra hozott dokumentum azonban az utolsó volt a sorban, hiszen 2012 óta - már a londoni játékokat megelőzően - egy olyan készítményt használ szükség (azaz kizárólag légzési nehézségek) esetén, melynek összetevői közül semmi sincs tiltólistán, azaz öt éve nincs szüksége az úgynevezett TUE-engedélyre.
Orosz hekkerek korábban behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába, bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek. A csoport egy hete első lépésként amerikai sztárversenyzőkről (Serena és Venus Williams, Simone Biles) tett közzé - szerinte - egyértelműen doppingolásra utaló adatokat.
Egyben tudatták, hogy "hamarosan szenzációs bizonyítékokat közölnek híres versenyzőkről, akik doppingszereket használnak".
A WADA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az érintett versenyzők és sportszervezetek is határozottan tagadják a vádakat, míg az orosz kormány elhatárolódott az akciótól.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


