Motorsport
A paksi önkormányzat Gyutai Adrián mögé állt, folytathatja a motoros
Paks Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően folytathatja pályafutását Gyutai Adrián motorversenyző, akinek a karrierje júniusban került veszélybe pénzügyi problémák miatt.
2016.09.16 11:39MTIA Korda Racing 25 éves motorosa menedzsmentjének pénteki közleménye szerint a versenyző már a jövő héten újra rajthoz állhat, mégpedig az Alpok-Adria elnevezésű nemzetközi sorozat idei utolsó fordulóján, a Slovakiaringen, de ahogy a közlemény fogalmaz, "szezonja ezzel még nem ér véget."
Gyutai tavaly és az idén is az olasz bajnokságban indult, ám a májusi, Vallelungában rendezett futamon több alkalommal is nagyot bukott, mindkét motorja összetört, s az okozott kár kifizetéséig fel kellett függesztenie a további szereplését.
A versenyző aztán augusztus elején nemzetközi versenyt nyert a Hungaroringen a H-Moto Teamtől kölcsönbe kapott Yamahával, amelynek továbbfejlesztett, erősebb verziójával a következő hétvégén a Slovakiaringen áll rajthoz.
"Adrián a legtehetségesebb magyar motoros, meggyőződésünk, hogy a jövő egyik nagy bajnoka, és büszkék vagyunk, hogy városunk jó hírét kelti" - idézte a közlemény Süli Jánost, Paks polgármesterét.
Gyutai - aki tavaly a világbajnokság Moto3-as kategóriájában is bemutatkozott Misanóban - azt mondta, szülővárosa már "szinte erején felül" segíti a pályafutását.
"Egyelőre kizárólag a következő versenyre koncentrálok, tudom, hogy nagyon nehéz dolgom lesz, de a legjobb tudásom szerint megteszek mindent a jó eredmény elérése érdekében" - mondta a motoros, utalva arra, hogy menedzsmentje közlése szerint nem a jövő hétvégi lesz számára az év utolsó versenye az idén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06