Egyelőre nem sokat ért az edzőváltás a REAC-nál
Ferencvárosi siker a Ligakupában
A másodosztályú Ferencváros tartalékcsapatával is legyőzte a legjobbjaival felálló rákospalotaiakat. Nagy Sándor vereséggel kezdte edzői pályafutását.
2008.11.13 08:37koac, ma.huREAC-Ferencváros találkozót rendeztek tegnap a Ligakupában. Ezen a találkozón debütált a sárga-kék csapat edzőjeként Nagy Sándor, aki a hétvégi bajnokira való készülés miatt a legjobb csapatával állt ki, a Ligakupában szokásos tartalékjait bevető FTC ellen.
A találkozó után nyugodtan kijelenthetjük, az új edzőnek bőven lesz még dolga, ha csapatával valóban az Nb 1-ben maradás a célja. Együttese ugyanis hatalmas hibákat elkövetve gyakorlatilag maga verte meg saját magát. Míg a REAC együttese néha csetlett-botlott – különösen igaz ez a védelemre – addig a Fradinál akadtak jó teljesítmények. Különösen jól játszott az első gólt jegyező, illetve a másodikat előkészítő Dramane.
Győzelmével a Ferencváros tapad az élmezőnyre csoportjában, a zöld fehér alakulat ugyannyi ponttal áll, mint az előtte helyet foglaló Honvéd és a Fehérvár. A REAC viszont csak a nullapontos Baktalórántházát előzi meg.
Eredmény:
REAC-Ferencváros 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Sallai, Kapcsos illetve Dramane, Pisanjuk, Brettschneider
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


