Narancssárga Fradi-vereség
Labdarúgó NB II: Bőcsön szenvedett vereséget a Ferencváros
Az NB II-es Bőcs elmondhatja magáról: még soha nem szenvedett vereséget a Fraditól hazai pályán. De most már győzött is. Bőcs-Ferencváros: 2-1.
2008.08.18 09:14ma.huNagy várakozás előzte meg Ferencváros bőcsi vendégjátékát. Legalábbis a szervezők részéről...
Merthogy nem véletlenül a miskolci stadionba tették a mérkőzés helyszínét, bíztak a szurkolók érdeklődésében. Ennek ellenére csupán alig több mint 2000 néző volt kiváncsi a mérkőzésre. A mérkőzésre, amelyen a Ferencváros újfent bizonyította: lehet, hogy még ebben az évben sem érett meg az első osztályú tagságra. Nem hozott a Fradinak szerencsét az új, narancssárga mez, ami azért is hatott furcsán, mivel az ellenfél zöldben virított...
A kontraszt azonban nem csupán a szerelésekben, hanem a pályán mutatott teljesítményekben is megmutatkozott. Az első félidőben ugyanis nehezen döntötte el a mezei érdeklődő, hogy melyik csapat hajt az első osztályra, és melyiknak az a célja, hogy megőrizze a második vonalbeli tagságát.
Merthogy a Bőcs két pontrugásból kétgólós előnyre tett szert, amelyet a második félidőben már nem bírt egalizálni a Fradi. Ferenczi révén ugyanis csak szépíteni tudott a Ferencváros.
Bizonytalan védelem, szürke középpálya, pontatlan csatárok. és ezzel mindent el is mondtunk a fradi játékáról. Hogy hogyan lesz ebből NB I? Nos, jelenleg ezt talán a legelvakultabb fradi szurkolók is nehezen fejtenék meg...
NB II., 2. forduló:
Keleti csoport: Makó-Cegléd 0-1 (0-0) Bőcs-Ferencváros 2-1 (2-0) ESMTK-Vecsés 1-1 (0-1)
Nyugati csoport: Kaposvölgye-Baja 3-1 (2-0) Barcs-Budaörs 2-2 (0-1)
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


