Labdarúgó NBI
Fokozott ellenőrzés Miskolcon a DVTK-Újpest meccs miatt
Azt javasolják a szurkolóknak, hogy Miskolcot két irányból közelítsék meg, délről az M30-as autópályán, illetve a 3-as számú főúton Nyékládháza felől.
2016.07.21 12:46MTIFokozott figyelemmel készül a rendőrség a szombati DVTK-Újpest FC NB I-es labdarúgó-mérkőzésre - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Szabó Csilla elmondta: azt javasolják a szurkolóknak, hogy Miskolcot két irányból közelítsék meg, délről az M30-as autópályán, illetve a 3-as számú főúton Nyékládháza felől. A vendégszurkolókat az M30-as autópálya déli lehajtója előtti útszakaszra várják, ahol konvojba rendezik az érkező buszokat és személygépkocsikat, majd a DVTK-stadionhoz kísérik a járműveket. A stadiontól mintegy 300 méterre a Glanzer Miksa - Irma utcák kereszteződésénél külön parkolót biztosítanak a vendégszurkolók gépjárműveinek.
Szabó Csilla kitért arra is, hogy a jegyeken szereplő adatokat ellenőrzik a fiktív adatok kiszűrése miatt.
A rendőrség emellett kiemelt figyelmet fordít a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértést jelent - jegyezte meg a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


