EURO-2016
Lovrencsics szerint szombaton már bevethető lesz
Lovrencsics Gergő szerint sokat javult a térdsérülése, ezért úgy véli, bevethető lesz a magyar labdarúgó-válogatott második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén.
2016.06.15 14:01MTI"Kedden ugyan a többiektől külön, de már tudtam futni. Sokat javult a térdem, amely a tesztek alapján mechanikusan jól működik, azaz nincs komoly baj. Nagy esély van rá, hogy szombaton Izland ellen már pályára léphetek" - mondta a lengyel Lech Poznan támadója, aki a csapat vasárnapi edzésén sérült meg, s emiatt kihagyta az osztrákok ellen 2-0-ra megnyert keddi találkozót.
A 27 éves játékos szerint az osztrákok a médiában lebecsülték a magyarokat, ugyanakkor ő ezt a pályán kívülről nem érezte a mérkőzés alatt. Úgy vélekedett, a siker egyik kulcsa az volt, hogy rendkívül jól sikerült kielemezni az ellenfél játékát.
"Nagyon izgultam a végén, nehogy gólt kapjunk. Felsejlett bennem a belfasti emlék" - mondta a bordeaux-i összecsapásról Lovrencsics, aki arra utalt, hogy az észak-írországi selejtezőn hiába vezetett és játszott emberelőnyben a magyar válogatott, mint az kedden is történt, szeptemberben az ellenfél mégis egyenlíteni tudott.
A támadó szerint a győzelem ellenére nem lettek esélyesek a magyarok, s ugyanolyan jól kell felkészülni Izland játékából, mint az Ausztria esetében sikerült, az ismét eredményre vezethet.
A magyarok legközelebb szombaton 18 órától Izlanddal találkoznak Marseille-ben, majd négy nappal később Portugália lesz az ellenfelük Lyonban. A hat négyes csoportból az első és második helyezetteken túl a négy legjobb harmadik is a nyolcaddöntőbe jut. Bernd Storck szövetségi kapitány együttese az első forduló után három pontjával vezeti az F csoportot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


