EURO-2016
Egymillió eurót ért a magyaroknak az osztrák meccs
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egymillió eurót (körülbelül 313 millió forint) kap azért, mert a válogatott kedden legyőzte (2-0) az osztrák csapatot a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.
2016.06.15 12:14MTIAz UEFA honlapja szerint a Eb-re kijutott 24 csapat egyaránt 8 millió euróval (körülbelül 2,5 milliárd forint) gazdagodott, a csoportkörben elért győzelem egy-, míg a döntetlen félmillió eurót (körülbelül 156,5 millió forint) ér.
A nyolcaddöntőbe jutás - amelyre jó esélye van Bernd Storck együttesének - további 1,5 millió eurós (körülbelül 470 millió forint) prémiumot von maga után, míg a negyeddöntős szereplés még 2,5 millió eurót (körülbelül 782 millió forint) ér. A négy közé jutott csapatok négymillió euróval (körülbelül 1,25 milliárd forint) gazdagodnak, a döntő résztvevői közül a végső győztes további 8, a vesztes 5 millió euróval (körülbelül 1,56 milliárd forint) térhet haza.
Vági Márton, az MLSZ főtitkára korábban úgy nyilatkozott, hogy a tiszta nyereség 30 százalékát osztják szét az Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosai között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


