Evezés
Több tízezer néző előtt győri evezőssiker a Dunai Regattán
A két világhírű angliai egyetem, az Oxford és a Cambridge csapatát megelőzve a győri Széchenyi István Egyetem egysége nyerte az evezős versenyt a szombati Dunai Regattán, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a budapesti Műegyetem rakparton a tehetséggondozással foglalkozó Antall József Tudásközpont.
2016.05.07 19:50MTIMéhes Csaba, az esemény kommunikációs koordinátora arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a győriek mögött a második helyen a Cambridge, a harmadikon pedig a Corvinus Egyetem hajója futott be, az Oxford lett a negyedik. Az evezős viadalon a két külföldi vendégegyetem gárdája mellett hat magyar egyetem profi evezőscsapata indult.
Az amatőr sárkányhajós futamokon tizenöt magyar egység vett részt, itt a Testnevelési Egyetem győzött a győri Széchenyi István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem előtt.
A versenyzők a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveztek végig, így a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthették egyetemük csapatát. Az evezősök 2000 métert, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítettek. Mindkét verseny előfutamokból és döntőből állt.
Az egész napos, ingyenes fesztiválra - a szervezők reményeinek megfelelően - több tízezren látogattak ki. A regatta idejére leállították a dunai hajóforgalmat, a fesztivál központi helyszínét, a Műegyetem rakpartot pedig lezárták az autók elől.
A Műegyetem rakparton napközben a szurkolásé és a sportolásé volt a főszerep, estére viszont hangulatos fesztivállá alakul a regatta, és a tervek szerint hajnalig tart majd a buli.
A szervezők célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz az egyetemeket, felhívják a figyelmet a sportos életmód fontosságára, építsék Budapest imázsát és szemléltessék a Duna sokszínű kihasználási lehetőségeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


