Profi csapatok 10 éven belül
Nemzetközi szintű versenyzők kinevelése a cél az országúti kerékpárosoknál
Nemzetközi szinten ütőképes versenyzők kinevelése, illetve tíz éven belül három-négy harmadosztályú profi csapat létrehozása a célja a Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) országúti szakágát irányító tanácsnak.
2016.03.05 14:31MTINagy Zoltán szakágvezető a szombati díjkiosztót követő sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az év elején megújult az országúti szakág szakmai vezetése. Hozzátette: a háromfős szakági tanácsban rajta kívül Berkesi András felnőtt és Rusovszki Gábor utánpótlás referens kapott helyet.
A szakágvezető kiemelte: mivel az edzői kar elöregedett, s mögöttük hiányzik a feltörekvő generáció, ezért a 24. órában vannak ahhoz, hogy a szakág újra felfelé tartó úton induljon el. Beszélt arról is, hogy bár kiírtak egy pályázatot az országúti szövetség kapitányi posztra, s voltak is jelentkezők, de mivel a szövetség anyagi keretei korlátozottak, így egyelőre nem döntöttek a kinevezésről.
Nagy Zoltán elmondta még, hogy elkészítették az idei hazai versenynaptárat, amelyet a környező országok pontszerző versenyeihez, illetve a nemzetközi válogatott megmérettetésekhez igazítottak annak érdekében, hogy a fontosabb hazai versenyek ne essenek egybe a külföldiekkel. A naptár még nem végleges, azt a jövő héten hagyhatja jóvá az MKSZ elnöksége. A szakágvezető megemlítette azt is, hogy az idei Tour de Hongrie-n hat magyar csapat állhat majd rajthoz, s hogy melyek lesznek azok, arról a szakági tanács dönt majd el.
Berkesi András felnőtt referens azt emelte ki, hogy tíz éven belül három-négy harmadosztályú profi csapat létrehozása a megújult vezetés egyik célja, bár a nemzetközi eredményesség növelése érdekében az is járható út lehet, ha olyan egyéni versenyzők nőnek fel itthon, akiket külföldi profi csapatok visznek el, s ott biztosított a további fejlődésük. A referens szerint az utánpótlás mellett a felnőtt válogatott menedzselése is fontos, mert annak hiányában nincs jövőkép a fiatalok előtt. Ennek érdekében ezentúl a legjobb magyar országúti bringásokból állítják össze a magyar válogatottat, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor az egyik hazai csapat volt egyben a válogatott is. A hatfős keret tagja Kusztor Péter, Pelikán János, Dér Zsolt, Lovassy Krisztián, Molnár István és Fejes Gábor. Mivel magyar férfi országúti bringás már nem juthat ki a riói olimpiára, s a nőknek is csak matematikai esély van, ezért az idei célkitűzés az, hogy a férfi válogatott a környező országok pontszerző versenyein harcolja ki a katari világbajnokságon való részvételt.
A rendezvény keretében díjazták a 2015-ös hazai országúti ranglistákon élen végzett versenyzőket. A felnőttek elit kategóriájában a férfiaknál Pályi Csaba (DKSI), a nőknél Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE) részesült elismerésben. A nemzetközi szinten legeredményesebb - legtöbb UCI-pontot gyűjtött - magyar versenyző különdíját Kusztor Péter (BMC Amplatz) kapta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06