Szurkolás
Békéscsabai szurkolókat tiltott el a bíróság sportrendezvények látogatásától
A drukkerek a szektor két oldaláról több kordont a pályára dobtak, és a biztonsági őrök fellépése ellenére átmásztak a kordonon.
2016.03.06 02:30MTIRendbontás miatt eltiltott hat békéscsabai szurkolót a Magyar Kézilabda Szövetség versenyrendszerében tartandó sportrendezvények látogatásától pénteken a Debreceni Járásbíróság - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Tatár Tímea hozzátette: a hat, Békés megyei vádlott 2015 márciusában, a DVSC TEVA - Békéscsaba női kézilabda-mérkőzésen került összetűzésbe a biztonsági emberekkel.
A Debreceni Járásbíróság rendbontás vétsége miatt az első- és a másodrendű vádlottat 300-300 napi tétel - 300 ezer forint - pénzbüntetésre ítélte és mindkettőjüket három évre eltiltotta el a mérkőzések látogatásától. A harmadrendű vádlottat 80 óra közérdekű munkára kötelezte a bíróság és ő egy éven át nem látogathatja a Magyar Kézilabda Szövetség sportrendezvényeit. A negyed- és az ötödrendű vádlottat egy-egy évre tiltották el a sportesemények látogatásától, míg a hatodrendű vádlott három évig nem mehet sportrendezvényekre és 180 óra közérdekű munkát is el kell végeznie.
Ha az első- vagy a másodrendű vádlott nem fizeti meg a pénzbüntetést, akkor a büntetésüket 300 nap fogházra kell átváltoztatni - közölte a szóvivő.
A vádirati tényállás szerint 2015. március 13-án este a debreceni Hódos Imre városi sportcsarnokban rendezték meg a DVSC TEVA - Békéscsaba női kézilabda-mérkőzést. A késve érkező békéscsabai szurkolókat a vendégszektorban helyezték el, amely a helyi szurkolóktól kordonnal, valamint biztonsági emberekkel volt elválasztva.
A mérkőzés első félidejének második felében a debreceni szurkolótáborból egy ismeretlen személyazonosságú szurkoló átment a békéscsabaiakhoz, elvette a másodrendű vádlott kordonhoz kifeszített szurkolói zászlóit, majd azzal a hazai szurkolótábor irányába indult. A békéscsabai szurkolók felháborodtak, és a zászló visszaszerzése érdekében megpróbáltak átmászni a szektorokat elválasztó kordonokon.
A helyszínen szolgálatot teljesítő rendészek próbálták őket visszaszorítani. A békéscsabai szurkolók ekkor a szektor két oldaláról több kordont a pályára dobtak, és a biztonsági őrök fellépése ellenére átmásztak a kordonon.
A hat vádlott és az őket visszaszorítani próbáló rendészek között dulakodás alakult ki, a szurkolók többször is meglökték a jogszerűen intézkedő biztonsági embereket.
A Debreceni Járásbíróság az ügyben az első tárgyaláson ítéletet is hozott, amelyet minden érintett tudomásul vett, így a határozat jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


