Iszlám Állam
Fociszurkolónak álcázzák magukat a Törökországba érkező terroristák
Szurkolói mezben és sálban érkeznek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez csatlakozni szándékozók Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét.
2016.01.26 14:52MTIA Milliyet című ellenzéki török napilap értesülései szerint a terrorszervezet azt tanácsolta a Szíriába tartó híveinek, hogy a feltűnést kerülve, lehetőleg hétvégén, labdarúgó-mérkőzések idején utazzanak Törökországba.
A lap arról is beszámolt, hogy titkosszolgálati jelentések alapján Törökország északi, fekete-tengeri régiójában több szíriai személy valós értékénél drágábban próbált hozzájutni furgonokhoz, amelyeket később merényleteknél használtak volna fel Törökországban vagy Szíriában.
Titkosszolgálati aktákra hivatkozva a lap tudni véli, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kiadott egy parancsot, amely szerint azok, akik nem tudják elérni Szíriát, engedély nélkül ott követhetnek el támadást, ahol éppen tartózkodnak, valamint merényleteiket olyanok ellen igyekezzenek elkövetni, akik nem muzulmánok vagy hitetlenek.
Az újság értékelése szerint az Iszlám Állam azért változtatott taktikáján, mivel az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes koalíciós erők fellépésének következtében területeket vesztett Szíriában.
A török hatóságok szerint ezt a szervezetet terheli a felelősség a január 12-én Isztambul óvárosában elkövetett öngyilkos merényletért, amelyben tíz turista vesztette életét. Valószínűleg az Iszlám Állam áll az októberi ankarai kettős merénylet mögött is, amely 103 ember életét oltotta ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06